Éjszakai Börzsöny, avagy Dögölj meg Börzsöny!

2015.02.09 21:45

Szombat délután indultunk el Szegedről a srácokkal. Az idő nagyon jó volt, sőt ahogy közeledtünk Pest felé még a nap is kisütött. Rajtolás előtt másfél órával meg is érkeztünk, majd "gyors" átöltözés, egy beindító korsó sör és egy jó féle mézes-ágyas pálinka után - csak hogy ne fázzunk :) - el is rajtoltunk 18:00-kor.
Sőt még el sem rajtoltunk, már a Bakancslistás srácok az Indextől lencsevégre is vettek minket.

Na, irány az első ellenőrzőpont felé, ami Csóványoson várt ránk, kerek 9km-re, csak hogy addig még le kellett győzni több mint 800méter szintemelkedést. Elindulva gondolni se mertük volna mi fog ránk várni. Az első kilenc kilométeren jöttem rá miért is nevezik ezt a túrát úgy is, hogy dögölj meg Börzsöny. Helyenként kb. 50cm hó, hideg, kisebb szél, hatalmas emelkedők. Azt hittük sosem fog elfogyni az a 9km mire felérünk Csóványosra, de 2 óra 20perc múlva oda is értünk. Szerintem életem leghosszabb 9km-e volt. (Azért nem mondom, hogy a legnehezebb, mert ezek után is úgy érzem, hogy a legnezebb 9km-em novemberben az Iszinik 100-on volt...azt hittem soha nem érek be a célba)
Csóványoson ettünk pár falatot, "melegedtünk" és mikor inni szerettem volna, akkor tapasztaltam, hogy hát ez nem fog menni, teljesen befagyott a folyadéktartály csöve. Na most légy okos Domonkos... Tomi adott inni, amíg abban reménykedtem, hogy a következő ponthoz érve valamelyest ki fog olvadni a cső ha a széldzseki alá berakom. Na, irány tovább.

Következő pontig 7,3 km és semmi szintemelkedés. Jó érzés volt kicsit "vízszintben" is menni, az előző etap után, de ra kellett hogy jöjjek, annyira még sem kellene örülni, mert ugyan ezen az úton jövünk majd vissza Csóványosra egyből. Hát nem is nagyon örültünk. Számomra ez az oda-vissza etap volt a leghosszabb és itt értem el azt a pontot, ahol nagyon azon gondolkodtam, mi is lesz ez után, hiszen még van előttünk majd 40km. A 3. etapon mikor már jöttünk vissza Csóványosra sikerült a nagy beszélgetés közben 2km-ert túlhaladnunk a Csóvira vezető elágazástól, így sétálhattunk vissza. Nem volt elég az időjárás, az hogy még 40km hátravan majdnem, nekünk még egy plusz 4km is belefért... :D
Fent a tetőn ismét probáltunk kicsit szélvédettebb helyre beférkőzni, kicsit eszegetni, de ott már látszódott mindenkin, hogy ez ami itt zajlik az embertelenül kemény. Aki nem volt ott, el sem tudja képzelni.

Továbbindultunk. Következő pontig a Spartacus kulcsosházig 5,1km volt a táv, semmi szint. Nagyon gyorsan haladtunk, 5 feletti tempóval. Rettentő mód jó érzés volt ilyen gyorsan haladni, mindaddig a pillanatig amíg el nem kezdtünk ereszkedni egy kicsit lefelé. Na, én itt szépen vagy hatszor elvágódtam a lefelé menetben, csúsztam-másztam-estem-keltem. Az EP-nél pogácsa, alma és meleg tea várt minket. Tudtuk, hogy még sok van hátra és hogy most jön egy 5,1km-es etap több mint 500méter szintemelkedéssel, de az is bennünk volt hogy nem adhatjuk fel. (Jelzem ez volt az utolsó pont ahol még feladhattuk, ahonnan a legközelebb volt még a cél.)

Éjjenezve megérkezvén Nagy-Hideg hegyre, megbeszéltük hogy itt tartunk egy nagyobb pihenőt. (25perc) Tomival bevágtunk egy sört, valahogy jol esett, kávé nem volt sajnos. Megbeszéltük a további szakaszokat, nyomtunk egy szenyát és indulás tovább. Tudtuk hogy ami most jön az nagyon kemény lesz.  5,1km semmi szint, de látni fogjuk útközben, hogy hol fogunk visszafelé jönni. Hihetetlen emelkedők lesznek visszafelé, már a látványtól is felállt a szőr a hátamon. Te jó Isten, hogy fogunk mi itt visszajönni. Elég gyorsan elértünk a Hamuházhoz, ahol Csanya alá is írt Nekünk, bedobtunk egy Balaton szeletet, ittunk majd tovább is álltunk és nekivágtunk túránk utolsó nehéz részének, amiről tudtuk, hogy ha visszaérünk Nagy-Hideg hegyre már fél lábon is beérünk a célba.

Szépen ballagtunk felfelé azokon az emelkedőkön, ahol nem olyan régen még lefelé jöttünk. Közben a nap is felkelt, kicsit a kedvünk is jobb lett.
Majd megláttuk a legkeményebb emelkedőt, egymásra néztünk; Na hajrá! Tudtuk hogy ha felérünk akkor már csak pár száz méter az EP és következik a túra utolsó 7km-re, egy laza, lájtos, lefelé tartó szakasz.
Beérve az ellenőrzőpontra, találkoztunk az Indexes srácokkal, akik még csak akkor vágtak neki a Hamuházhoz tartó útnak, amin vissza is kell majd jönniük ide. Látszott rajtuk, hogy eléggé megviselte őket a túra, az időjárás, de azt is tudtuk, hogy ha nem is szintidőn belül, de végig fognak menni. Nagy küzdők a srácok! :)
Nagy-Hideg hegyen még ettünk egy csokit, ittunk egy teát és nekivágtunk túránk utolsó 7km-ének. Nagyon jó volt a kedv, végig beszélgettünk. Én még párszor elestem, de itt már ez sem tudott eltántorítani;már nem tudott érdekelni.

Befordulva a célegyenesbe Gergő várt minket a befutóknak járó fotó elkészítésével és a gratulációval. Bent a célban gratulációk mellett átvettük a hihetetlen gyönyörű oklevelet és a kitűzőt. Nem szoktam így nyilatkozni túrák után, de azt azért elmondtam a srácoknak is, hogy joggal büszkék lehetünk magunkra, amiért ezt végigcsináltuk, tartottuk egymásban a lelket, hiszen rengetegen kiszálltak (ami indokolt is volt), illetve hogy legyőztük a Börzsönyt!

Jöhetett a virsli, a megérdemelt sör, majd indultunk is haza. Jövőhéten jöhet a Kitörés 60! :)