Kitörés 60

2015.03.02 17:22

Koradélután vettük fel Zolival a többieket, Petit és Tomit. Gyors tankolás után el is indultunk Szomor felé az M5-ös autópályán. Szomoron volt a túra célja, de az autót valahol le kellett raknunk és könyebbnek gondoltuk a célban lerakni és átbuszozni Pestre, mint a túra teljesítése után még visszamenni fővárosunkba.
Oda fele menet félúton még megálltunk egy kis pihenőre, kávéra, ami jelzem, életem legdrágább kávéja volt. Négy darab kávéért fizettem kicsivel több mint 1600Ft-ot, de hát egyszer élünk, no meg autópályán mire is számítson másra az ember, ha nem erre?! :)

Megérkezve Szomorra kezdetét vette az átöltözés, már akinek. Én szokás szerint mindenre odafigyelve, nyugodt tempóban öltöttem magamra a harci felszerelést, így a többiek várhattak rám egy keveset... :)
Elindultunk a buszmegállló felé, hogy megnézzük mikor is megy a buszunk Budapestre. Útközben összetalálkoztunk Pistivel és Ákossal, akik akkor értek oda Szomorra. Informáltak bennünket, hogy a buszindulásig még van bő háromnegyed óra, így úgy döntöttünk betérünk a megállótól mindössze 30méterre található hangulatkarbantartó kombinátba (kocsma) és legurítunk egy sört meg valami jó kis testmelegítőt. :)
A busz jött is időben, amire a rengeteg túrázni induló negyed óra alatt tudott felszállni. A buszút eléggé kényelmetlen volt, ülőhely már nem volt, tumultus jellemezte, egymás lábát tapostuk végig, de legalább jó hangulatban telt el.

A buszról leszállva még egy 10perces séta várt ránk a Budai várig, ahol találkoztunk Tomi ismerőseivel, akik előre kikérték a nevezési lapjainkat, ezzel meggyorsítva az indulást.
El is indultunk pontban 17:30-kor. Utunk jó darabig még Budapesten vezetett, közben szépen ránk is sötétedett. Ekkor még nem igazán sejtettük milyen terepviszonyok várnak minket, de lehet jobb is volt, hogy nem tudtuk.

Első megállónk a Széchényi emlékműnél volt. (5,5km) Katonai egyenruhás pontőrök vártak minket; teljesen magával ragadott minket ennek a hangulata. :) Egy gyors ivás-evés után tovább is álltunk, következő ellenőrző pontunkig 3,3km-t kellett megtennünk, ami gyorsan megvolt. (Csacsi-rét)
Itt egy kis pálinkakóstolás is bőven belefért! :)

Következett a János-hegy, ahol gyönyörű kilátás fogadott minket. Gyors pecsételés, kapott csoki elfogyasztása és 10perc pihenő után már indultunk is tovább. A körülmények nagyon kemények voltak, hó, jég, tükörjég, bedőlt fák, egyszemélyes útak. Estünk-keltünk, csúsztunk másztunk, de nem adtuk fel, mentünk tovább.
Virágos nyereghez érve, hatalmas sátrak, embertömeg, mozgolódás fogadott minket, kicsit fel is dobta a kedvünket. Ittunk teát, forraltbort, ettünk csokit, szendvicset. Kb. 30-40percet álltunk itt Zolival, majd befutottak a többiek is, de mi már eléggé fáztunk, így jobbnak láttuk útnak indulni.

Ami most következett, az valami embertelen és nagy kihívás volt, legalábbis számomra. Rettentő szűk út, csak egy ember fért el, csúszott ahogy annak csúsznia kellett, ráadásul jobbra mellettünk szakadék és persze hogy jobbra, kifelé a szakadék felé dőlt az út. Egyes helyeken már a túrabot sem segített, fákba, bokrokba, arra alkalmas növényzetbe kapaszkodva tudtam csak tovább menni. Volt, hogy sziklákon lefelé kellett menni, ami teljesen le volt fagyva. Úgy hogy halálfélelemmel és gyök-kettes tempóval haladtunk így kb. 4-5km-t. Kész megváltás volt a következő ellenőrző ponthoz érni, ahol a lámpában megtörtént az elemcsere és kellett egy 15perces pihenő. Itt előztek be minket a többiek, ők sokkal gyorsabban tudtak haladni az előző elátkozott szakaszon, hiszen bakancsban mentek én pedig terepfutó cipőben, ezért is csúszkáltam annyira.

Továbbindulva lassan de fokozatosan javultak a terepviszonyok, de néhol még mindig alig lehetett haladni. A táv felétől már elég jó tempót tudtunk menni, volt olyan két szakasz is, ahol 6-7-es tempót mentünk, kocogtunk, futottunk, ahogy tudtunk mentünk, nagyon haladtunk.
Malom-földek ellenőrzőpontnál Zoli már nagyon kivolt, itt álltunk vagy 15-20percet. Odaadtam neki az utolsó energia gélemet, láttam neki sokkal nagyobb szüksége van rá. Zoli nagyjából rendbe jött, már éreztük a cél illatát! :) Még 12km volt hátra, gőzerővel mentünk tovább.

Az utolsó előtti ellenőrzőponton értük utól Petiéket, onnan már együtt mentünk kb 1-2km-t, majd én úgy éreztem a végét meghúzom, mentem mint a gép.

A célba reggel 7:45-kor értem be, egy kis sorbaállás után meg is kaptam az oklevelet, a kitűzőt, a felvarrót és a kajajegyet. Vártam a többieket. Először Peti és Tomi, majd Zoli is befutottak.

Mindenki meg volt elégedve magával, mindenki örült, hogy a célban lehet.

Gratulálok mindenkinek, de legfőképpen Zolinak, hiszen neki ez volt élete első teljesítménytúrája és a leghosszabb távja is a legnagyobb szintemelkedéssel, amit valaha is ment. Jól belekezdett, igaz? :) Gratulálok Zoli!