Mátra 115 - avagy a tavalyi év csalódása
A 2015-ös évemnek úgy indultam neki, hogy mindent erre az évre fogok feltenni, feláldozni. Mindent. Szabadidő, edzés, anyagiak. Így is lett, vagyis így indult. Jöttek a versenyek, a túrák, készültem becsülettel. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen hozzáállással minden összejöhet, amit csak szeretnék, de sajnos - most már hála égnek - nem jött össze. Hogy miért örülök valamilyen szinten annak, hogy nem sikerült?! Mindjárt kifejtem.
Szóval volt ez az év... 2015. Nagyon gyorsan és nagyon hirtelen egy olyan magasabb szinten találtam magam a túrázásban, futásban, terepfutásban, ami először fel sem tűnt. Majd, ahogy telt az idő, jöttek a nehezebb versenyek, teljesen világossá vált számomra az, hogy ez nem így megy.
Nekem nem voltak átmenetek a távokban, egy 90km-es és egy 50km-es alföldi túrákon kívül semmit sem tudtam felmutatni, ami ehhez a csodálatos sporthoz köthető. Életem első teljesítménytúrája a hegyekben egy 110km-es túra volt a Zemplénben még 2014 májusában. Gondolom tudod hogy sikerült... Igen, 30km-nél feladtam.
Majd a következő próbálkozásom egy szintén 100km-es túra volt, nem is akármilyen, az ISZINIK 100. (A túráról bővebben ITT!) 25 óra volt a szintidő, 20,5 óra alatt gyalogoltam végig, de a végén már hihetetlen küszködéssel és fájdalmakkal.
Tudom, hogy ez se nem egészséges, se nem célravezető, de sajnos mindig olyan ember voltam, aki kergette az álmait, kereste a határait, kerüljön ez bármibe is. Talán az olyan embereknek mint én, akik ilyenek, pontosan ezért van szükségük a kudarcokra, a pofonokra, hogy végre le tudják vonni a következtetéseket, hibákat és tanuljanak is belőle.
De kanyarodjunk vissza az eredeti témához! Tehát készültem, terepfutottam, csináltam ahogy csak bírtam szívvel-lélekkel, majd jött az év legvártabb versenye, a Mátra 115. Mit kell róla tudni? Talán csak ennyit: 127km, 6300m szintemelkedés és van rá 30órád, hogy teljesítsd. Az idei kiírásban már 128km szerepel 6550m szintemelkedéssel, a szintidő válatozatlanul 30óra.
Kemény, rettentő kemény!
A későbbiekben levont következtetések alapján kiderültek a dolgok hosszú sora, mik és miért vezettek ahhoz, hogy 90km-nél feladni kényszerültem a túrát, pedig elég jó idővel álltam ennél a távnál.
Nem pihentem ki magam, nem ittam, elrohantam az elejét, a meleg, a nem megfelelő edzésmódszer és még sorolhatnám. Nagyon sokáig nem is tudtam magam helyrerakni mentálisan ezen csalódás után. Sőt! Ezt követte rögtön még egy feladás a Turul 130 túrán. Na ott tényleg nem tudtam hogyan és merre tovább. Elég rossz volt, nem akartam elhinni, hogy mindig valami közbeszól, főleg a jó kis szalagsérülésem. Mindig, mindig csak a túrán jött elő.
Így hát mondanom sem kell, hogy lényegében egy teljesen újragondolt és újraformált emberrel találtam magam szemben a tükörben, de ez kellett, mert ez vitt el arra az útra, amin jelenleg is baktatok előre, ami úgy néz ki sikert hozhat.
Hogy mik változtak meg? Megváltozott az edzésmódszer, az edzésintenzitás, elkezdtem többet és rendszeresebben futni, nyújtani, hengerezni és odafigyelni a táplálkozásomra, legalább a versenyekhez közeledve. De még is van egy dolog, ami az előbbieknél sokkal fontosabb, ami nélkül szerintem nem működhet nem csak ez a sport, de az élet sem. Ez pedig az alázatosság. Ennek a felismerése terelt el arra az útra, amin most jelenleg járok.
Ezeket tudva és ismervén, összehasonlítva a tavalyi és az idei év ezen eltelt időszakát, eléggé nagy a különbség. Jönnek a nagy turák, nagy versenyek elég szép idővel is, úgy hogy tényleg most már ki merem azt jelenteni, hogy sokat fejlődtem mind fizikailag mind mentálisan is.
Múlt héten teljesült egy nagy álmom, az UTH115, de nincs megállás, hiszen 2 hét múlva itt a nagy revans ideje, ahol visszavágok a Mátrának, de legfőképpen saját magamnak.
Egy év elteltével visszatérek oda és bebizonyíthatom, hogy igen is van itt keresni valóm és képes vagyok rá. Mert képes vagyok rá!
Június 4-én minden kiderül! :)
Sporttársi üdvözlettel:
Kela